|
|
ÖT ÉVES A STELLA ÉNEKEGYÜTTES
Üdvözöljük honlapunkon!

A Stella Énekegyüttes 2004 nyarán alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakos hallgatóiból. 2004. augusztus 2-án az Erzsébetvárosi Közösségi Házban tartott bemutatkozó hangversenyünk óta közel hatvan hangversenyen, egyházzenei áhítaton énekeltünk, köztük 2005-ben a Magyar Nemzeti Galériában, 2007-ben öt németországi gyülekezetben (Herfod, Lipcse), 2008-ban a pomázi Magyar Kóruskastély hivatalos megnyitóján s 2009-ben Londonban három alkalommal. 2006-ban a KÓTA versenyminősítési rendszerében "Ars Magna" fokozatot szereztünk.
Az elmúlt öt év során az együttes tagjai között történtek személyi változások, s az eredetileg öt énekes száma mára nyolc főre emelkedett, aminek köszönhetően a repertoárunk is folyamatosan bővül, színesebbé válik.
Az énekegyüttes elkötelezett az egyházzene iránt, így szívesen fogadunk meghívásokat egyházzenei, templomi alkalmakra. 2008 őszén egy felkérésnek köszönhetően reneszánsz, részben világi műsort is előadtunk, mely műfaj azóta szintén repertoárunkon szerepel.
Kérjük észrevételével, meghívási szándékával keresse az együttes művészeti vezetőjét. Részletek az elérhetőség menüpontban.
Következő Éneklésünk:
2010. június 13, 11óra: Szentendrei Evangélikus Templom
2010. június 17-20: Spanyolország (Lloret de Mar)
2010. június 20-25: Németország (Bünde, Herford, Hiddenhausen, Mennighüffen)
|
|
|
Napiige
| |
|
| |
|
Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek! (Zsolt 82,3)
| |
| | |
|